Megjelent: Pannon Eleink, 2008. január, 4-7
Grandpierre Attila: Ősi magyar szellemiség. 1. rész
Bevezető
Meg kell tisztítanunk szellemiségünket, lelkiségünket minden rárakott béklyótól, a modern kor alattomos manipulációitól. Nemzeti őstudásunk a magyar művelődés, a magyar világlátás, a magyar észjárás alapja, központi magva, összetartó kapcsa, őstalaja: ebből sarjad a nemzeti művelődés minden hajtása. Nemzeti őstudásunkat az elmúlt évezredek igyekeztek eltemetni, elpusztítani, és jószerivel már azt sem tudjuk, létezett-e magyar nemzeti őstudás, s ha volt, miben állt. Pedig az őstudás kérdése az emberiség szellemi világörökségének egyik legalapvetőbb tartománya. Nekünk, magyaroknak pedig rá kell eszmélnünk, hogy csakis megtisztított őstudásunk révén tisztázhatjuk, mit jelentett eredetileg, az első magyarság számára a magyar őstudás. Ősi szellemiségünk felszámolása legnagyobb nemzeti tragédiáink egyike, ha ugyan nem a legnagyobb. Rá kell eszmélnünk, hogy az erőszakosan a magyar nép nyakára kényszerített internacionalista, nyugati szellemiség hatására omlottak szét a magyar ősműveltség tartópillérei, bomlottak szét a nemzet ős kötelékei s ennek következtében hanyatlott el, torzult tétovává, ernyedtté, mintegy gerinctörötté a hajdan sérelmeket el nem tűrő, a maga igazáért, jogaiért ha kell, az egész világgal szemben kiálló szabad ősi magyar személyiség.
Az emberiség összetartozása hihetetlen mértékben meggyengült, sokak szerint ma már egyáltalán nem is létezik. Nem sokkal járt jobban a nemzeti összetartozás érzése. Sajnos, a nemzeti összetartozás gyengülése nem új keletű folyamat. Az ógörög műveltséget gazdag intézményrendszerével együtt betiltották, könyveit elégették, egyetemeit bezáratták, könyvtárai felégették (pl. az alexandriai könyvtárat), s tulajdonképpen az arab közvetítésnek köszönhető, hogy a görög kultúra megmaradt nyomai bekerültek a nyugati civilizáció vérkeringésébe. Minden nép őstörténelmét, ősi szellemiségét betiltották. Az árpádi bejövetelkor egy gazdasági, katonai ereje, ősi szellemisége teljében levő magyarság érkezett vissza Európa közepébe, éles ellentmondásban az itt már évszázadok óta zajló gyökértelenítéssel. Ezért aztán Európa romlottságának teljes harci arzenáljával próbálta a rothadást, a züllesztést mesterségesen előidézni, s rendkívüli szívóssága, szervezettsége és ügyessége révén végül sikerrel is járt. Hazánkban az őseredeti magyar szellemiség tiltólistára került. Nemsokára nemcsak ősi írásunkat és könyveinket kellett egy szálig elégetni, de I. István korában tilos volt Árpád nevét kimondani, s Nagy Lajos király részére sem volt ajánlatos az Atillával való rokonságot vállalni (GKE, 1993). Alapvető jelek egész sorozata szerint a nemzeti összetartozás több mint egy évezrede egyre jobban gyengül.
Ősi nemzeti szellemiséggel nem akármelyik nemzet rendelkezik. Természetes nemzeti világkép ugyanis csak a nemzetek őstörténelmét betiltó hatalmi világfelfogások kialakulása előtti korszakban, jobbára időszámításunk előtti időben, az emberiség őskorában alakulhatott ki. Világos is, hogy a mesterségesen, a hatalom szolgálatára összetákolt világképek szemben állnak az őseredők révén kibontakozott és azokhoz idomuló ősi világképpel.
A természetes úton, öntörvényűen létrejött nemzeti világképek óriási jelentősége egyfelől a nemzeti ősmúlt gondolat- és hiedelemvilágának megőrzése, másrészt az, hogy egyezik az adott nemzeti egyéniséggel, lelkülettel, a nemzet észjárásával, gondolkodásmódjának sajátosságaival, eredendő élet- és világfelfogásával, őseredeti erkölcsi rendjével, nyelvi rendszerével, hagyományörökségével.
