2011. augusztus 23. kedd, 04:15
A MAGYAROK ISTENÉNEK ELRABLÁSA AVAGY A MAGYAR FAJ NAGY ELÁRULTATÁSA 2Szerző: Grandpierre K. Endre
Egy másik, ámde történelmileg hiteles forrás, a pannonhalmi oklevél szerint István és Koppány háborúja németek és magyarok közötti (“inter Teutonicos et Hungaros”) fegyveres összecsapás volt: németek és magyarok háborújának döntő ütközete.
Kétség sem férhet hozzá, tekintve, hogy ez a háború magyar területen, Magyarország szívében Veszprém váránál zajlott le, hogy a magyar sereg honvédő, a német sereg viszont támadó háborút folytatott. Kérdés hát, nem csupán az, hogyan kerültek ide a germán hadak, de az is, hogy a valóságban melyik oldalon állt az isten és melyik oldalon “az irigységgel és gonoszsággal teljes ördög”?
Nem vitás: a legenda egyértelműen az országot orvul elözönlő ellenség, a titkos hódítók pártját fogja a saját hazájukat védelmező magyarok ellenében, szerinte az “irigységgel és gonoszsággal telített ördög” sugallatára hallgatva védik hazájukat és tanúsítanak ellenállást a rájuk tört idegen hadak ellen. Meglehet, hogy ez lett volna Istennek tetsző? Ha így van, akkor álláspontja nem nevezhető erkölcsi kimarjulásnak, erkölcsi csípőficamnak?
Ha a szöveg tartalmát igaznak vélnénk, úgy azt a képtelenséget fogadnánk el, hogy az idegenuralom ellen felkelt magyar nép a maga javait, a maga népét, városait, gazdaságait, önmagát pusztította, míg az országba beözönlött fegyveres idegenek, akik titkos eszközökkel az ország fölötti hatalom megragadására törekedtek – hisz ezért vált szükségessé “bizonyos nemesek” azaz a nép felkelése -, a “fegyelem igája” alatt nyögő magyar népet és érdekeit védelmezték. E képtelenségek csúcspontja mégis az az állítás, hogy a felkelők magát “a királyt is bántalmazták”, hiszen ez csak úgy történhetik meg, ha a királya kezükbe kerül, ez pedig csupán a felkelés győzelme esetén következhetett volna be.
KIK PUSZTÍTOTTÁK EL MAGYARORSZÁG
EREKLYÉIT, TÖRTÉNELMI ÉS NÉPHAGYOMÁNYAIT,
ŐSIDŐTŐL FENNÁLLOTT GYEPŰ – ÉS VÁRRENDSZERÉT?
ŐRDÖGI SUGALLAT MELYIK FELET VEZETTE?
Tagadhatatlan történelmi tények bizonyítják: Géza és István korában nemcsak idegenáradat indul el Magyarország felé, de megkezdődik az ország ősi felségterületeinek elragadozása, a nyugati gyepűrendszer lerombolása, Magyarország határainak keletre tolása, bajor telepesek tömeges betelepítése, az ország nyugati részének germanizálása s egyidejűleg az országba becsempészett nemzetközi katonai erőkkel Magyarország “pacifikálása” védtelenítése, ősi védműrendszereink (avargyűrűk) , székely és pannon ősvárosainak lerombolása, várerődeinek lerombolása a beléjük telepített idegen katonaság segítségével. Ekkoriban indult el a rombolók sokasága Magyar-ország ősi szent védőövezetei ellen, az Erdély déli peremvidékeit őrző székely ősvárosok rendszere ellen s azon túl Istár Istennő szent védő határfolyója, az akkor még Istárnak nevezett Al-Duna ellen, a szkíta szarmaták ősföldjét jelölő Szerémség ellen, az Istenek szent keleti védőövezete Mol-Deva = Moldova keleti és északi védőövezeti ellen (ld. a mai Magyarországtól északra fekvő Moldova folyót is) , s ekkor zúzzák ízzé-porrá ősi városait, amelyekről számos más forrás mellett Heltai Gáspár szól, ekkor törlik el a föld színéről Attila király csodálatos ősvárosát, hatalmas márványkőpalotáját, oszlopcsarnokait, mikben még Árpád, a honvisszafoglaló vezér nagy áldomásait tartotta, s ekkor folyt a magyar ősereklyék elpusztítására indult barbár kultúramegsemmisítő roham, a magyar ősírás és őskódexek elpusztítása, a magyar hadiemlékek, szobrok elpusztítása.
Az Árpád-kori legendák furfangos fogással még a rombolást is a gyilkos idegen fegyveres terror alá helyezett magyarok nyakába igyekszenek varrni:
“Bizonyos nemesek pedig (az egész magyar nép) , kiknek szívében
féktelenség és restség fészkelt
látván, hogy KÉNYSZERBŐL EL KELL HAGYNI A
MEGSZOKOTTAT, ÖRDÖGI SUGALLATRA elvetették a
király meggyőződését és a KORÁBBI ÉLVEZETEKRE
adva ismét lelküket s már PUSZTÍTOTTÁK IS VÁROSAIT,
MAJORSÁGAIT, IRTOTTÁK, FOSZTOGATTÁK BIRTOKAIT,
SZOLGANÉPÉT GYILKOLTÁK, s hogy a többiről szót se
ejtsek, MÁR A KIRÁLYT IS BÁNTALMAZTÁK
(Árpád-kori legendák 17-18. )
Lámcsak: ördögi sugallatra ellenálltak a kényszernek, kényszerítésnek! A kényszernek való önalávetés tehát istennek tetsző, a kényszer elutasítása – az ördög sugallata. Hogy van ez? Ördögi csalatás az önvédelem, és isteni tett az önmegadás? A megszállókkal való szembeszállás a Sátán üzekedése, az önalávetés isteni parancs? Hogy van ez?
Ekkora rágalomterhektől nyomasztva, eszmélet- és emlékezetirtásban, hamis ürügyekkel még a bírálattól is eltiltottan, miként állhattunk volna talpra?
KIK TÉVELYEGTEK?
S TÉVELYGÉSBEN KIK VESZTEK EL?
Rövid szemlénk nyomán felmerülhet: vajon mi az a sanda bűn, gyatraság, elficamodottság, amit a kegyes legendaszerzők nem kentek rá a régi magyarokra? Talán csak az, ami találékonyságukat túlhaladta? Bűn, romlottság, barbárság, tudatlanság. Tévelygés és tévelygés. Tévelyegtek eleink szerintük, minden elképzelhető és lehetséges módon. (Tán ebből pattant ki az “utat vesztettünk” elmélete? )
A tévelygéssel vádolók azonban tévellyel vádolva maguk is tévelybe estek, erkölcsi és logikai tévelybe; eltévelyedni ugyanis csak attól lehet, amit már magunkévá tettünk, nem pedig olyasmi által, amit nem is ismerünk és amit sosem követtünk.
Sajnos – elháríthatatlan klerikális hatalmi nyomásra – olykor még nagyszerű középkori krónikáink is beleesnek ebbe a tévelybe. A Képes Krónika például a Péter király gyűlölt zsarnoksága ellen kibontakozó össznépi, nemzeti szabadságmozgalom követeléseihez a következőket fűzi:
“MEG IS ENGEDTÉK NEKIK (a királyi hercegek) ,
HOGY KÖVESSÉK SZÍVÜK ÓHAJTÁSÁT, HOGY MENJENEK ÉS
VESSZENEK EL ŐSATYÁIK TÉVELYGÉSEIBEN. “
Nem más ez, mint klerikális hatalmi berkekből a krónikák lapjaira átkerült kényszerű dogmatizmus. Vizsgáljuk meg hát, tévelyegtek-e eleink? Tévelygésben elvesztek-e? S egyáltalán elvesztek-e?
MILYENEK VOLTAK VALÓJÁBAN
A RÉGI MAGYAROK
KÚTFORRÁSOK A MAGYAROK NAGYSÁGÁRÓL,
KULTÚRÁJÁRÓL, VITÉZSÉGÉRŐL,
MÉRHETETLEN SOKASÁGÁRÓL
ÉS LEGYŐZHETETLENSÉGÉRŐL
“Völgyben él a gyáva kor s határa
Szűk köréből őse saslakára
Szédeleg, ha olykor felpillant”
Petőfi
Csáti Demeter
ÉNEK PANNÓNIA MEGVÉTELÉRŐL
1526
Emlékezzenk régiekrel,
Az Szythiából ki jüttekrel,
Magyaroknak eleikrel,
És azoknak vitézségekrel.
Szythiából kiindulának,
Hogy ez földre ki jüvének,
Istentül is kiszirittetének,
Erdélységben letelepedének.
Ott jól tének őmagokkal,
Hét sereget nagyot szerzének,
Hét kapitánok emelének,
Mindenkinek várat szerzének.
Mind eggyessek ű dolgokban,
Hatalmassak viadalokban,
Nincs fílelmek országokban,
Csak lakoznak bátorságokban.
Nagy erejek mint Sámsonnak,
Bátor szívek mint oroszlánnak,
Mindent rontnak ha indulnak,
Rettenetes sokaságokkal.
“Régi jó vitéz eleid olyanok voltak,
Hogy világbíró Sándorral követ is hántak,
Ellenségtül az országot megoltalmazták,
Jó hirt s nevet magok után igazán hattak.
Nem szántak szabadságukért virt kiontani,
Nemzetiért, hazájáért bátran harcolni. “
Petkó Zsigmond éneke 1664-ből
LEHETSÉGES-E, HOGY A MAGYARSÁG A KERESZTÉNYSÉG ELŐTT
* barbár
* tudatlan
* istentelen
* szentségtörő szokásokat követő
* az emberi műveltség legalacsonyabb fokán tengődő
* a “gonoszság minden mocskában” leledző
* szedett-vedett kóbor néptöredék volt
* múlttalan, dicsőségtelen nép
* bűnös tevékenységekben elvesző nép ? ? ? ? ?
MIKÉNT AZT A MAGYARORSZÁGI
RÓMAI KATOLIKUS KLÉRUS LEGENDASZERZŐI
ÉS A MINDENBEN ŐKET KÖVETŐ
HIVATALOS TÖRTÉNETTUDOMÁNY RANGJÁRA EMELT
KINCSTÁRI DILETTÁNSOK, ELLENTÖRTÉNÉSZEK ÁLLÍTJÁK?
FELELJENEK A TÖRTÉNELMI TÉNYEK ÉS KÚTFORRÁSOK! ! ! ! !
ACSÁDI IGNÁC MEGÁLLAPÍTÁSA SZERINT:
TÖRTÉNELMÜNKET ELLENSÉGEINK ÍRJÁK
KORONATANÚINK KÖZÜL ELSŐÜL NÉVTELEN JEGYZŐNKET,
ANONYMUST SZÓLÍTJUK
HITELES TUDÓSÍTÁSÁT BETŰHÍVEN KÖZÖLJÜK
1. (A magyarok) “Ősrégi népek (antiquiores gens) ,
2. Valaha igen bölcsek voltak.
3. Jószerivel semmilyen bűn nem fordult elő köztük
4. arany, ezüst, (igaz) gyöngy annyi volt nekik, mint a
földjük folyamaiban található kavics.
5. Nem kívánták a másét, mindnyájan jólétben éltek.
6. Nem paráználkodtak, egynejűségben éltek”Anonymus leírásából kibontakozik az igazságos szkíták ókori szerzők által megcsodált világa.
7. Szkítia népét -
“dentumogeroknak nevezik a mai napig és soha semmiféle hatalomnak az igáját nem viselték”.
“A szkíta nemzetet bizony semmiféle uralkodó nem hajtotta igája alá. “
“Dáriust, Cirust és Sándort nem számítva, a világon egyetlen nemzet sem merte lábát az ő földjükre tenni.”
Ez a három támadó is megsemmisítő vereséget szenvedett a szkíták földjén.
“Tudniillik Dáriust, a perzsák királyát csúfosan megkergeték, úgyhogy Dárius ott nyolcvanezer embert veszített s nagy rettegve szaladt Perzsiába.
Ugyanazok a szkítiaiak Cirust, szintén a perzsák királyát háromszor harmincezer emberével együtt megölték.
Nagy Sándort Fülöp királynak és Olimpiádisz királynénak a fiát, aki sok országot harcban leigázott, szintén szégyenletesen megfutamították.”
8. Az igazságos szkíták – magyarok – ókori édeni állapota és vele szelíd jámborsága is levedlett a rájuk törő ádáz ellenség háborúi során.
“Ámde utóbb a szóban levő nemzet a háborúskodásba belefáradva, (. . . ) kegyetlenné fajult (. . . ) “
“Hogy kemény egy nemzet volt azt most is megismerheted ivadékairól.
9. Ugyanis a szkíták keményen bírtak minden fáradalmat meg testileg is nagyok, a harcban pedig vitézek voltak.
10. Semmijük sem lehetett a világon, amit ne tettek volna kockára, ha sérelem esett rajtuk.
11. S amikor a győzelem az övék lett, éppenséggel nem törték magukat a zsákmány után, mint utódaik közül a mostaniak, hanem csak dicsőséget kerestek maguknak ezen az úton.
12. A fenntnevezett szkíta nemzet pedig kemény volt a harcban és gyors a lovon: a fején sisakot hordott, az íjjal, nyíllal különbül bánt, mint a világ összes nemzetei közül bármelyik, s hogy csakugyan ilyen volt, azt az utódaikról is megismerhetitek. “
VILÁGHÍRŰ HINDU TUDÓS (DR. J. J. MODI)
A RÉGI MAGYAROK NAGYSÁGÁRÓL
VISELT DOLGAIKRÓL, FAJI ŐSEREJÉRŐL
“Tudják-e önök, hogy a világtörténelem legnagyobb alakjai, összehasonlíthatatlanul legnagyobb hadvezérei, legnagyobb államépítői és államszervező zsenijeit Önök (magyarok) adták?
Tudják-e önök, hogy az Attila hadvezéri nagyságához képest a történelem többi nagy katonai héroszai: egy Kyros, egy Nagy Sándor, egy Hannibál, egy Julius Caesar, egy Napoleon elenyészően kicsi nagyságok? Ki volt a világ-történelem folyamán Attilán kívül, aki a kínai nagy faltól egészen az Atlanti-óceánig terjedő két világrészt átfogó roppant területet tudott az uralma alá hajtani? De volt-e Attilán kívül a világtörténelemnek még egyetlen zsenije, aki a hadvezéri tehetségével megszerzett és megalapított roppant birodalmat nemcsak meghódítani, hanem megszervezni, élő organizmusban összefogni, törvényekkel szabályozni, renddel ellátni tudta volna? És ezt a szinte emberfeletti, emberen túli nagyságot, ezt a minden idők legnagyobb tehetségű katonáját és államférfiát Önök magyarok adták a világnak. És én, az egyszerű öreg hindu ember büszke vagyok arra, hogy ezt most Önöknek elmondhattam és meghajthattam személyesen is az önök nagyszerű fajtája előtt az elismerés zászlaját. Mert ez a faj, amely egy Attilát tudott produkálni, magából kitermelni, olyan érték és olyan erő, amelyet ideig-óráig érhetnek ugyan leromlások, kisiklások, letörések, de mégis a maga őserejéből táplálkozva megújulhat számsor és ezerszer, s amelyet végleg elpusztítani nem lehet soha. Magyarok mindig az első faja voltak a világnak s azok is maradnak minden történelmi idők, jó és balsorsán keresztül” (Dr. J. J. Modi professzor előadásából) .
Az ősi s jobbára még feltáratlan magyar-hindu történelmi kapcsolatok és egybefonódások történelmi tudáskincse nyújtott alapot a hindu tudósnak a fenti megállapításokra. Nemes kiállása a történelmi igazság révén a magyarság mellett, manapság ritka és mindinkább kivesző tünet: kordivattá vált mások érdemeinek elismerése helyett, mások lebecsmérlése; a magyarokról jót, kedvezőt mondani pedig ildomtalan viselkedésnek számított. Ezért várni lehetett a felhorkanásokat. De még meg se szólalhattak a külhoni rágalomharsonák, már felzendült a pimasz hazai kórus, s a hindu tudóst, a magyarság derék barátját azon nyomban lerágalmazták: lehetett volna kancsal, vak, nyálfolyós, féleszű, tudatlanságtól bűzlő, szemetet fröcskölő – tüstént keblükre ölelik s körülnyaldokolva fölmagasztalják. Modi professzor azonban megbocsájthatatlan vétket követett el: elismerően szólt a magyarokról, mi több, a világ első népének merte nevezni őket. Nosza nekitámadott a siserehad, belekötöttek a hindu tudósba azon melegében és mindennek leócsárolták – miként azóta is mindenkit, aki a magyarok érdeméről az igazság szolgálatában szólni mer s a magyarokért szót emel.
KIS NEMZET-E A MAGYAR?
Némelyek – ki tudja milyen szándékból, célzatossággal? – előszeretettel használják ránk a “kis nép, kis ország” megjelölést, ahelyett, hogy feldarabolt, világbűntény által kicsivé zsugorított, béketárgyalások maszkjába rejtetten ki játszott, elárult népről, országról szólnának, mintha a magyar lelkiséget akarnák ilymódon is megtapodni, a tiport nemzettudatot továbbtiporni.
Kis nép, jelentéktelen nép az a nép, amelynek nincs évezredekre kiterjedő történelmi múltja, mert ha van, ha dicsőséges küzdelmeivel beírta nevét az emberiség történelmébe, akkor szerencse, terror és szertelen népszaporulat által roppant létszámúvá növesztett újsütetű nemzetekkel szemben is NAGY NÉPNEK TEKINTENDŐ ÉS NAGY NÉPEK KÖZÉ SOROLANDÓ. A magyar nép múltja pedig ott fényesedik a világ legdicsőbb nemzetei között, s így mai – mesterségesen sorvasztott, feldarabolt állapotában is – méltó a világ nemzeteinek megkülönböztetett tiszteletére. Szégyen rá, aki megtagadja a hősöknek azt a nemzetét, amely több mint egy ezer éven át Európa véradó népe volt, saját fiai testéből emelvén védfalat az Európát megsemmisítéssel fenyegető tatárnak, oszmán, germán és pánszláv világhatalomnak, s amelyet világárulás juttatott mai végsőkig lecsonkított, kiszolgáltatott helyzetébe.
Nagy lépcsőkben visszafelé haladva, a XVI-XIX. sz. -ban Magyarország középhatalom volt, Európa keleti tartóoszlopa, védőbástyája; az “Árpádkorban” – XI-XII. sz. és a vegyesházi királyok korában XIV-XVI. sz. -ban nagyhatalom, a IX-X. századokban és előbb – világhatalom. Attila hun nagykirály korában a germánok (a hunok elől fejvesztetten nyugatra menekült nyugati gótoktól eltekintve) – csak a hunok alárendelt hadaiként szerepeltek. Az árpádi honvisszafoglalás előtt és után nem volt Európának olyan katonai hatalma, amely meg tudott volna állnia magyarok ellenében.
Lássuk például krónikáink beszámolóit a magyar és orosz-kun összecsapásról. Meghökkentő fényt vet a magyarság sorsának alakulására, hajdani nagyságára, hatalmára, lélekszámának elképesztő zsugorodására Anonymus beszámolója a kievi csatáról, amelyben a régi magyarságnak csupán mozgó, keleten manőverező egységei vettek részt és mégis megsemmisítő fölénnyel győzték le a kunokkal egyesült orosz hadat.
“Miután pedig az oroszok vidékét elérték, minden ellenszegülés nélkül egész Kiev városáig hatoltak. Midőn Kiev városán keresztül mentek, a Dnyeper folyón áthajózva meg akarták hódítani az oroszok országát. Akkor az oroszok vezérei ezt észrevéve nagyon megijedtek, mivel hallották. hogy Álmos vezér, Ügyek fia, Attila király nemzetségéből származik, akinek az ő elődeik évi adót fizettek. De mégis a kievi vezér összehívta minden főemberét, és tanácsot tartván mégis azt választották, hogy hadra kelnek Álmos vezér ellen, és inkább meghalnak a harcban, mintsem hogy elveszítsék országukat, és kényük-kedvük ellenére Álmos vezér uralma alá kerüljenek. A kievi vezér azonnal követeket küldött leghívebb barátaihoz, a hét kun vezérhez, és segítségre hívta őket. Akkor ez a hét vezér, akinek a neve: Ed, Edömén, Et, Böngér, Örsúr apja Ócsád, Vajta, Alaptolma apja Ketel, ugyancsak nem kicsiny számú lovast gyűjtöttek egybe, és a kievi vezér iránt való barátságból sebes vágtában Álmos vezér ellen jött. A kievi vezér a maga seregével eléjük vonult, és most már a kunokkal gyarapodva, sok fegyveressel Álmos vezér ellen nyomult. Álmos vezér pedig, akinek segítsége a szentlélek volt, fegyvert öltve csatarendbe szedte seregét, s ide-oda lovagolva buzdította katonáit; majd hirtelen eléjük rúgtatva megállott mindnyájukkal szemben, és ezt mondta nekik: “Szittyák, bajtársaim, nagyvitéz férfiak! Emlékezzetek utatok kezdetére, amikor azt mondtátok, hogy fegyverrel haddal olyan földet kerestek, melyen lakhattok. Tehát ne zavarodjatok meg az oroszok és kunok sokaságától, akik a mi kutyáinkhoz hasonlítanak. Hiszen a kutyák, amint uruk szavát hallják, nemde rögtön félelembe esnek? Mivel a derekasságot nem a nép nagy száma, hanem a lélek bátorsága szabja meg. Vagy nem tudjátok, hogy egy oroszlán sok szarvast megszalaszt, mint ahogy egy bölcs mondja. Ezért hát derekasan és vitézül küzdjünk, vitézül azok ellen, akik a mi kutyáinkhoz hasonlatosak, s úgy féljünk az ő sokaságuktól, mint a legyek felhőjétől. ” Ezt hallván Álmos vezér katonái, nagy bátorságra gyúltak. Azonnal megfújták a harci kürtöket mindenfelé, a két ellenséges sereg összecsapott és heves küzdelembe bocsátkozott egymással. S igen sokan elestek az oroszok és a kunok közül. Az oroszok és kunok vezérei látván, hogy övéik a harcban alulmaradnak, futásnak eredtek és hogy életüket megmentsék, sietve Kiev városába húzódtak. Álmos vezér meg katonái az oroszokat és kunokat egész Kiev városáig üldözték, úgy aprították a kunok tar fejét, mint a nyers tököt. Az oroszok és a kunok vezérei pedig mikor a szkítiaiak vakmerőségét látták, a városban meglapultak, mint a némák. “
A diadalmas, 250 milliós Szovjetunióról fecsegőknek nem ártott volna – történelmi távlatként – tanulmányozni és megszívlelni ezt a beszámolót.
De van itt még egyéb is. Felbecsülhetetlen értékű és hitelű Névtelen jegyzőnk – akit történet manipulátoraink “mesemondóvá” degradáltak – így számol be a fejleményekről:
“Halics vezére (. . . ) minden hozzátartozójával mezítláb elébe ment Álmos vezérnek és különféle ajándékokat nyújtott át Álmos vezér használatára: majd Halics városának a kapuját megnyitván, mint a saját urát, úgy látta vendégül, egyetlen fiát az ország főembereinek a fiaival együtt túszul adta, azonfelül tíz kitűnő arab paripát meg háromszáz más lovat nyergestül, fékestül, továbbá három ezer márka ezüstöt meg kétszáz márka aranyat és gyönyörűséges ruhákat ajándékozott a vezérnek, sőt minden katonájának is. “
(Anonymus 89. )
Még élesebben bontakozik ki a kép, ha mindehhez egy jóval későbbi adatot csatolunk; a Hunyadi Mátyás kora beli népszámlálási adatokból tudjuk, hogy az 1470 -1480-as években – több mint félévezredes magyarpusztítás után – még mindig négymillió magyar él, körülbelül amennyi angol és francia. (A további fejlemények egybevetését olvasóinkra bízzuk. )
SZÁZNYOLC HAJDANI MAGYAR NEMZETSÉGRŐL
Árpád honvisszafoglalói krónikáink szerint a “szövetséges népek megszámlálhatatlan sokaságával” jöttek.
Ezek a szövetséges népek valamennyien magyar népágazatok vagy közel-rokon szkíta-magyar népek voltak. Az ősi szkítaság ugyanis számos népágazatra oszlott a vízözön utáni viszontagságokban. Az utóbbi másfél-két évezred során, kiváltképp az utóbbi évezredben a szkítamagyarság lélekszáma nagyarányú fogyásának megfelelően a magyar népágazatokban is rohamos sorvadás következett be, egyedüli kivétel talán a székely nép azaz sikulok, sakák, sicánok, amelynek lélekszáma még ma is egymillió körülire tehető; a nagy múltú csángók száma a ruminok halálos szorításában ma már alig párszázezer; a pelazg-palócok, turuszkok vagy etruszkok, agathyrszek, barkók, hunok, avarok, besenyők, pannonok, szarmaták, budinok, keltagallok, sicamberek, daha-dákok, jászok, kunok, matyók viszont már teljesen eltűntek, felszívódtak, de az ókori szkítamagyar népek tucatjai a szülőhaza szűkülő területeire szorítva már valósával emléktelenné koptak, s nevüket is már jószerivel csupán a helynevek és a személyi névanyag őrzi.
ŐSIDŐKTŐL FENNÁLLTAK
NAGYMAGYARORSZÁG HATÁRAI:
AZ ALDUNA (ISTER) VÉDŐHATÁR VOLT
MAGYARORSZÁG ÉS BIZÁNC KÖZÖTT
Konstantinos Manasses bizánci historikus a XII. század elején emígy ismerteti és jellemzi a magyarokat és Magyarországot: “Mert kicsoda volt valaha azok között, akik a rómaiak feletti uralmat magukra övezték, aki adófizetésre kényszerítette a legyőzhetetlen pannonokat, ezt a népet, amely jó lovú, jól felfegyverzett, vassal, páncéllal övezett, Ares megszállottja, milliónyi tömeg, számtalan ember, több a tenger fövenyénél, vitézségben és harciasságban felülmúlja a tribullusukat, dákokat és a gepidákat, háborúban jártas, páratlanul merész, féktelenül bátor, lebírhatatlan lelkű, független, nem szolga nép, emelt fejű, szabadságszerető, a maga ura. Az örvényes bővizű Alduna felett lakik, mely több ágra szakadva hányja habjait a Fekete tengerbe. ” (Ekkor még Havaselve és Moldova is magyar felségterület. ) “Mérhetetlen, végeláthatatlan távolságok választják el birodalmunktól, s csak híre hatol el ide, mert A TERMÉSZET ŐSIDŐKTŐL FOGVA A DUNA HULLÁMAIT TETTE VÁLASZFALKÉNT A KÉT ORSZÁG, MAGYARORSZÁG ÉS A BIZÁNCI BIRODALOM KÖZÉ, és tovasiető vízbástyát hevenyészett oda. Övé dús gyümölcse a szántónak és termőföldeknek, övé a ménest és gulyát tápláló mezőnek földje melyen juhok legelnek, füves és kellemes, a rét és a nádas legelője kövér és dús, a buja föld harmatától és vadvizektől áztatott végtelen. SEMMIFÉLE ÚRNAK NEM SZOKOTT ADÓT FIZETNI, szilaj és önfejű volt világ életében, sokasága több mint réten a fű, karja csatában erős, valamennyien nehéz fegyverzetet, dárdát, ércpáncélt viselnek, és a sugár a nagy égig elhat sugaras sisakjukról. Lovuk tüzes, nemes, a harcban bátor és szilaj, és volt idő, midőn azt lehetett hallani, hogy ez a milliónyi és rémítő nemzet, ha harci szövetségre lép, még félelmetesebb. . .
Semmi ezekhez képest Cicero és Scipio küzdelmei! ” [Konstantinos Manaces (1173) , Moravcsik (. . . 158—160) ]
Vegyük a tényeket
Mit mondanak a tények?
1. Magyarország a IX-X. században nagyhatalom volt, Európa vezető katonai nagyhatalma.
2. Katonailag verhetetlen volt: Európa egyesített haderejének sem volt semmi esélye, hogy magyar területen felvegye a harcot az egyesített magyar haderővel szemben.
3. Magyarország felségterületére – Árpád bejövetelétől idegen had nem tette a lábát.
4. Magyarország felségterülete – amelynek kiterjedése hatalmas volt – külső fegyveresek hadak által sérthetetlen és érinthetetlen volt.
5. Magyar hadseregek közel egy évszázadon át számtalan támadó hadjáratot vezettek külső területek, Nyugat-, Kelet- és Dél-Európa ellen. Ezek a hadjáratok a magyar katonai erő megsemmisítő fölényéről tanúskodnak.
6. Kisebb magyar egységek e hadivállalkozások során mindössze két ízben szenvedtek vereséget (Merseburg 933, Augsburg 955) , ahol a magyar sereg két részegysége csapdahelyzetbe került és vereséget szenvedtek. Az augsburgi vereséget pl. a harmadik magyar seregrész nyomban megtorolta.
7. E külhadjáratokban résztvevő magyar egységek Magyarország teljes hadseregének csupán jelentéktelen részét képezték. Magyarország hadereje tehát e részvereségek ellenére is töretlen, a magyar haderő legyőzhetetlen, Magyarország felségterülete pedig továbbra is sérthetetlen maradt.
MAGYAR VOLT A VILÁG LEGNAGYOBB
LÉLEKSZÁMÚ ÉS A LEGHATALMASABB NÉPE
Akik a magyarság mai állapotából kiindulva hihetetlennek, képtelennek tartják, alábbi idézeteink tartalmát, vegyék figyelembe, hogy a magyarság kétségtelenül és bizonyíthatóan az ókori világ leghatalmasabb népének, a szkítáknak maradéka. Több mint kétezer év tudományos és világközvéleménye – szkíta népek közvetlen szomszédai és kiváló ismerői, akik szoros érintkezést tartottak fenn a szkíta néppel – azonosnak tartotta a hungárokat, illetve magyarokat a szkítákkal – a történelmi ténynek megfelelően, és ezt a tényt tudományosan soha senki sem cáfolta meg, csupán egy szűk magyar-német történelemhamisítói csoport vonta azt kétségbe tudománycsúfolóan hamis érvek alapján.
Ókori szerzők, kútforrások következetesen a szkíta népek sokaságáról szólnak: nem egyetlen népről van tehát szó, hanem a rokon etnikumú testvérnépek széles sokaságáról. S erről számolnak be a haladó magyar történetírás képviselői.
KÉPES KRÓNIKA:
“Mondják, szkítaország hossza háromszázhatvan mérföld, szélessége százkilencven. Fekvése oly biztonságos, hogy csupán egyetlen helyen vezet hozzá egy kicsinyke gázló; ezért nem igázhatta le a szkítákat soha egyetlen birodalom, még a macedon sem, és ezért demptusoknak, azaz exemptusoknak, minden hatalom alól kivetteknek is nevezzük.
Kétségtelen, hogy a honfoglaló magyarság nagyszámú hatalmas nemzet volt, mely rögtön meg tudta szállni az egész országot. (. . . ) Ezt a tényt különben Bölcs Leo is megerősíti, mondván: “a magyar nagy számú nép. “
(Pálffy K. : A. m. nem. ősvallás 80. )
A VILÁG TEREMTÉSE ÓTA NEM ÉLT
HATALMASABB NÉP A FÖLDÖN
Dr. Szemes Miklós:
“A mi fajtánk a világ legősibb, leg régibb történelmi népe. Az indiai puránák adatai szerint a hun-magyar népek ősei az indiai özönvíz előtt 35. 000 évvel kezdtek szétszóródni India s az ettől nyugatra eső vidékek területére. Maga a modern-nek nevezett történetírás is ezt a népet Kr. e. 2500-tól kezdve Indiában ismeri. Ekkor lettek ők India kultúr-őstelepülői. A fehér hunok vagy magyarok India 40 állama felett uralkodtak. Az ő közvetlen utódaik a “radsput” népcsoport, mely Indiának ma is kultúrában legjelentékenyebb, 10 milliós létszámú lakossága. A Kr. e. 2000-ik évtől kezdték őseink rendszeresen meghódítani egész Ázsiát. Ez a hódítás a hosszú évszázadok alatt többé-kevésbé sikerrel állandóan terjeszkedett. Az egyes állomások: India, Perzsia, az asszír-babiloniai birodalom, Kína, a nagy szarmata síkság, a mai Afganisztán, Beludzsisztán, Turkesztán egészen az Urai hegységig, majd -Armenia, a Kaukázus és a Káspi-tenger vidéke. Aztán Európában a Volga melléke, végül a Don, Dnyeszter, Prut, Szeret folyók lapálya. . . Kis mellékes kitérések voltak: a levantei Szíria, a mai Palesztina északi része, az ún. Galilea, ahol Názáret is fekszik s ahol egy nagyobb tömeget állandó települőül hátra is hagytak, végül ott hagyták nyomaikat Egyiptomban, sőt Itáliában is, ahol szintén hagytak tekintélyes számú telepeseket, akiket később etruszk néven ismer a történelem és a kultúrhistória.
Soha a világ teremtése óta hatalmasabb nép nem élt a földön! “
(Dr. Szemes Miklós: Magyar őstörténet – őskultúra, Debrecen 1940, 8-9. )
“Hunnok (Chuni, Unni) ezek is állottak, mint az ázsiai, Szkítiában; főtanyájok a caspiumi tenger és kaukázusi hegység fölötti nagy rónaság volt. (. . . ) Két országot alapítottak: egyet napnyugaton, mely Perzsia országgal megvívott. . . Ezen hunok Scytháknak is mondattak. “
(Fehér György: A kunok története)
“Azon korban – írja az Árpád-korról Beöthi Ákos – nemigen volt Európában hatalmasabb dynastia és erőteljesebb állam, mint Magyarország. “
(B. Á. : A magyar államiság fejlődése és küzdelmei 1. 66)
További bizánci szerzők a magyar sokaságról:
Eustathios (1174—1180) :
“Ezenkívül hirdetni fogom a Piononoknak (magyarok) , e nagyon nagy népnek a sorsát, mely túllépte régi hírét és ősi határait. (saját kiemelésünk. ) Kiáltani fogom, hogy az ember mindennek inkább vélné őket, mint a csatarend művészeinek és a háború és a harci fegyverek ismerőinek. ” Pár sorral tovább Eustathios a Dunáról szólván azt mondja, hogy a folyót déli határuk “bizosítékául tekintették”
Konstantinos Porphirogennetos:
“Magyarok élnek az Aldunától délre eső területeken is. ” A Bíborbanszületett világosan megírja (41) , hogy a Duna jobb partján is élnek, valamint a Duna és a Száva közt, a Szerémségben. Bíborbanszületett Konstantin beszámolójából félreérthetetlenül kitűnik (31) , hogy Horvátország, mely az avar birodalom szétzúzása után római fennhatóság mellett jött létre, Magyarországtól délre feküdt, az Adriai tenger mellett jött létre, a Kulpától délre eső területen, le egészen a Csetine folyóig.
A magyarságot itt is óriási területekről pusztították ki.
Menandros Világkrónikája:
“Hunok jelentek meg véget nem érő sokaságban”
Hunok a Meotisztól a Káspi kapuig
Procopios szerint a Káspi kaputól (Porta Caspia) a Maeoti tengerig minden nép hunnak tekinthető; nyugati csoportjaik: atzigurok (Pontusi vidék) , kara (fekete) hunok; keleti csoport: a Káspi tenger körüli szavirok v. hunugorok, fehér hunok.
Georgios Monachus folytatása (963—969) :
A magyarokkal folyó háborúban “a bolgárok. . . az ungrokhoz folyamodtak hírül adván a makedonok dolgát. Megérkeztek a császár hajói, hogy felvegyék és a fővárosba vigyék őket, de azonmód hunok jelentek meg végtelen tömegben. . . “
ÁZSIA URAI A SZKÍTA NÉPEK
Regino prumi apát évkönyve:
“Ázsia felett a hatalmat háromszor nyerték el, de ők maguk idegen hatalom részéről állandóan vagy bántatlanul, vagy legyőzetlenül maradtak (. . . ) Dáriuszt a perzsák királyát gyalázatos megfutamítással űzték ki Szkítiából. Cyrust egész hadseregével együtt lekaszabolták. Nagy Sándornak a hadvezérét, Sopyriont, hasonlóképpen összes csapataival együtt elpusztították; a rómaiaknak csak hallották hírét, de nem érezték a fegyvereit. A fáradalmakban és harcokban edzettek, testi erejük mérhetetlen.
A népeknek akkora sokaságában bővelkednek, hogy szülőföldjük nem tudja táplálni őket. “
Chöril (i. e. 472–399) :
“A juh legeltető Sákok (Sakák= Székelyek) , származásukra szkíták lakták a búzatermő Ázsiát, s igazságos embereknek voltak leszármazottai. “
Megasthenes (i. e. 300–247) :
“Idanthros szkíta (király) kiindulva Szkítiából Ázsia számos népét leigázta s győzelmesen hatolt be Egyiptom földjére is. “
DÁRIUS PERZSA KIRÁLY HADSEREGÉNEK
KATASZTRÓFÁJA SZKÍTIÁBAN
Ctésias (görög szerző, i. e. 446) :
“Scytharbes pedig szkíták királya, haragudván, gyalázólag irt Dáriusnak, s az hasonlóúl válaszolt neki. Dárius pedig hadat gyűjtvén, nyolcszázezer embert, s hidakat veretvén a Boszporuszon és Iszteren (Al-Duna) megindult a szkíták ellen, tizenöt napi utat tevén meg. S nyilakat lőttek egymásra. De erősebb volt a szkíták nyilazása; ezért Dárius megfutamodván, átment a hidakon és gyorsan fölbontotta azokat, mielőtt az egész had átment volna; és Scytharbes megölt nyolcvanezer embert, akik Európában rekedtek. “
Trogus Pompeius:
“A szkíták 1500 éven át minden más nép előtt birtokolták Elő-Ázsiát, s ők a világ legősibb nemzete, régiségben még az egyiptomiakat is felülmúlják”
Isokrátes (i. e. 436—338) :
“A leguralkodóbb s leghatalmasabb népek a szkíták, trákok és perzsák” “Földünkre . . . szkíták törtek be a Mars által nemzett amazonokkal”
EURÓPA ŐSBETELEPÜLÉSÉNEK TITKAI
Az ókori történelem, valamint a népek vándorlásainak adatai egyöntetűen bizonyítják, hogy Európa sokáig, mintegy az i. e. 3000-2000-ig vagy éppen i. e. 1500-1200-ig [eltekintve egy-két Földközi-tengeri szigettől (Kréta stb. ) és egy-két Földközi-tengermenti településtől (Missílis stb. ) ] Terra Inkognita volt.
Vajon miért?
Miért népesedett be jelenlegi népességével ilyen hallatlanul megkésetten Európa?
1. Semmiesetre sem kielégítő az a tetszetős magyarázat, hogy Európát ősrengetegek borították. Ez nem a benépesülés akadálya, mint ahogy később sem volt az.
2. Aligha tekinthető kizáró tényezőnek Európa akkori éghajlata. Az akkori Európa klímája ugyanis nem sokban tért el a jelenlegitől.
3. A jégkorszak elmúltát (i. e
4. Valójában csak a roppant jégtakaró eltűnése után kezdték elborítani ős-Európát az erdők, a növények, az állatok. Ámbár kérdés, miként alakulhattak ki ilyen viszonylag rövid idő alatt az Európát elborító rengetegek? A növényinvázió feltehetőleg egybeesett a jégtakaró visszahúzódásával, illetve azt követően a vizek felduzzadásának és elvonulásának, leapadásának folyamatával.
Mindez azonban nem kielégítő magyarázat arra, miért jelentek meg ilyen késéssel a jelenlegi népek ősei Európában?
A legszerényebb számítások szerint mintegy 5000-3000 éves időköznyi rés marad megmagyarázatlanul.
5. Az se fogadható el kielégítő válasznak, hogy az érintett népeknek – csekélyebb akkori létszámuk folytán – megvolt a maguk helye addigi területükön, hiszen úgy tudjuk, az őskori népek szakadatlanul vándoroltak. A vándorlóösztön, amelyet ősibb korból hoztak magukkal, ekkor még elevenen élt bennük.
Noha ez a szakadatlan vándorlás és vándorösztön sem kellőképp igazolt: a jégkori barlanglakó ősember például helyhez volt kötve s akarva sem vándorolhatott.
Meglehet, a későbbi népesség ebből a kettőből, illetve e két ellentétes jellegű életmódot folytató népesség küzdelmeiből alakult ki.
6. Nem lehet vitás, hogy az új benépesülés előtti Európának is voltak lakosai; az új jövevények ezekre települtek rá, ezeket igázták le.
A nagy kérdés: az Európát – illetve pontosabban: annak nyugati részét ma benépesítő népek miért nem vették néhány évezreddel korábban útjukat Európa felé?
Illetve: mi akadályozta meg őket ebben, és fordítva: mi terelte útjukat errefelé? Másszóval: mi akadályozta meg eddig Európába településűket és később mi tette ezt lehetővé?
7. Feltehetően nemcsak a roppant jégtakaró vonult vissza, nem csak a nyomában áradó vizek apadtak le, más döntő geológiai átalakulásoknak is hozzá kellett járulnia az új népsokadalmak sorozatos betöréséhez.
8. E geológiai-klimatikus változások egyike bizonyosan az éghajlat megváltozása, kedvezővé fordulása, az afrikai területek elsivatagosodása.
9. Azonban alighanem hasonlíthatatlanul nyomósabb hatótényező volt az Európát Afrikával összekötő átjárók elmerülése. Ekkor merülhetett el az északnyugati átjáró is.
10. De magában Európában is kellett lennie egy olyan, már ősrégen feledésbe merült és általunk sem ismert tényezőnek, amely a jelzett időpontig megakadályozta a külső népek tömeges beözönlését s az őslakó népek leigázását és pusztulását.
11. Mi lehetett ez? Talán ijesztő rémmesék, félelmetes legendák képzeletszörnyei? Emberevőkről, óriásokról, varázserejű törpékről, félelmetes hatalmú szellemekről széltében elterjedt babonás hiedelmek? Oktalan előítéletek, miknek eredete a jégkorba nyúlik vissza és azzal függhet össze?
12. Vagy talán keserű tapasztalatok, szörnyű kudarcok, iszonyú vereségek tették mindezen népek számára tilos és kerülendő területté az ősi-Európát?
13. Tán egy azóta már kihalt félelmetes ősi faj léte és ellenállása? Netán épp a neándervölgyi ősember tanyázott itt: a négy kilométer vastag jégtakaró barlangjaiban; itt vészelte át a jégkorszakok megpróbáltatásait – és az új körülmények kialakulásával elpusztították? Lehetséges, hogy a neándervölgyi ember emlékét őrzik a földvájó földalatti törpékről szóló ősi legendák?
14. Ám a neándervölgyi embernek ekkoriban már aligha volt nyoma. Európát már régen más fajta lakta: az időközben nagymértékben kipusztított szkítaság, szórványokban még ma is itt élő ősnéptöredékei: a hungar-magyarok, sicamberek, székelyek, csángók, baszkok, kelták, gallok, skótok, írek, ibérek stb. elődei.
15. Ókori szerzők világosan megírják: Európában a szkíták uralkodnak.
Arrianos (i. u. I. sz. ) : “AZ EURÓPAI SZKÍTÁK MINT LEGNAGYOBB NÉP LAKJÁK EURÓPÁT” (Arrianos, Nagy Sándor had járata IV. 1. )
“A magyar a nagyon régi időben a közös szittya név alatt hatalmas nagy nemzet volt, s utóbb, mikor száma már igen nagyra növekedett s külön más-más neveket is nyert, például: hun, kun, pártus, íjász, besenyő stb. hatalmas nemzet volt”
(Táncsics Mihály-Andorlaki Máté: Magyar történet)
Edgar V. Sask: Esto Europa Studies in Ur-Europe history (1966. ) szerint az i. e. első évezred végéig egész Európa az ún. “finnugor” népek uralma alatt áll. (=a finnugor népeken szkíta népet kell értenünk, mert a finnugorság fogalma közkeletű tévedés: finnugorság sohasem létezett. )
A SZAKA-SZIKUL-SZEKUL-SZÉKELY NÉPCSALÁD
BIRTOKOLJA A NAGY EURÁZSIAI PUSZTASÁGOKAT
“Az egész nyugati steppén az iráni nomádok voltak az urak. A steppeöv legnyugatibb nyúlványain a szkíták korát (Kr. e. 7-4. sz. ) a szarmata idők (Kr. e. 3. sz. -Kr. u. 4. sz. ) követték. Mindkét nép tulajdonképpen abból a nagy szaka népcsaládból rajzott ki, amely az egész Turkesztánt, sőt még az egész szibériai steppét is megszállva tartotta. A szakák több változatban egy kelet-iráni nyelven beszéltek”
(Vávzy Péter)
Vagyis az i. e. 7. sz. -tól az i. u. 4. sz. -ig lényegében két egycsaládból való nép élt a megjelölt tájakon. Ehhez jön még az i. u. 375-ben kezdődő és 454-ig tartó hun kor, majd egy század megszakítása után az avar kor, az avarok után a magyarok
Hova tűnt el vajon ez az óriási területeket birtokában tartó szaka népesség zöme, amely ősidők óta lakja Délmagyarországot (Erdélyt) ?
“Ázsiában a perzsák uralkodnak (i. e. 444-ben) , s a sykor, ohrigek és lydek uralják őket. EURÓPÁBAN PEDIG A SCYTHÁK URALKODNAK, ÉS A MAOTÁK URALJÁK ŐKET”
(Xenophon: Szokrátes nevezetességeiről, II. könyv, 1. fej. 10. )
“A legújabb kutatások, amelyek a régészeti kutatások eredményeit kiértékelték, megállapították, hogy Kr. e. a VII. és a II. évszázadok közötti időkben a Sárga-tengertől az Atlanti-óceánig a szittya nép lakott, melynek hihetetlenül fejlett arany- és bronzipara volt. “
(Csobánczy Elemér: Ősturánok,191. )
MAGYARORSZÁG TERÜLETI NAGYSÁGÁRÓL
“A magyar királyok által birtokolt területek hossza és kiterjedése akkora, hogy bármerre utazik az ember, nem kevesebb mint 800 római mérföldet tehet meg. “
Petrus Ransanus (XV. sz. )
“A szkíta földnek széle-hossza igen nagy. Az embereket meg, akik rajta laknak, közönségesen DENTUMAGYAROKNAK nevezik a mai napig, és SOHA SEMMIFÉLE URALKODÓ HATALMÁNAK AZ IGÁJÁT NEM VISELTÉK. A SZKÍTÁK UGYANIS JÓ RÉGI NÉPEK, s van hatalma Szkítiának keletre, mint fennebb mondottuk. Szkítiának első királya Magóg volt, Jáfet fia, és az a nemzet a Magóg királytól kapta a magyar nevet. Ennek a királynak az ivadékából sarjadt az igen nevezetes és roppant hatalmas Attila király, ő az úr megtestesülésének négyszázötvenegyedik esztendejében a szkíta földről kiszállva hatalmas sereggel Pannónia földjére jött, és a rómaiakat elkergetve az országot birtokába vette. “
Anonymus
“Egyik hajdani uralkodójuk harciassága és harcászati kiválósága révén területükhöz csatolták a Kaukázusig terjedő hegyvidéket és a síkságot is az óceán és a Maetisz tava mentén, valamennyi területet a Tanais folyóig. “
(Diodorus Siculus: Diodori Siculi Bibliotheca Hystoriae T. 1. 155. )
“Krisztus előtt az ötödik és a negyedik évszázadokig Ázsia mérsékelt égöv alatt fekvő területein a Kárpát-medencétől a Sárga-tengerig az ősszittyahun fehér bőrszínű ember uralkodott. “
(Csobánczi E. : Ősturánok 69. )
“A szkíta hatalom fénykorában, a Kr. e. VI. században az Oxus völgyétől a Dunamedencéig terjed”
(Szász Béla: Attila nagykirály 94. )
MAGYARORSZÁG NAGYSÁGA TÖBBSZÖRÖSE
A BIZÁNCI BIRODALOMNAK
Abu Hamid al Garnáti arab utazó 1150-től 1153-ig Magyarországon tartózkodott. Erről többek közt így emlékezik meg útleírásában:
“Megérkeztem Magyarországba, melyet baskírok, vagyis magyarok laknak, bátrak és felettébb nagyszámúak, 78 városuk van, várakkal, körülöttük falvak, hegyek (a Kárpátok hegykoszorúja) , erdők és kertek. Az országban ezerszámban élnek bessenyők, de rajtuk kívül horezmiek is szinte megszámlálhatatlan sokaságban. A magyarok uralkodóját királi-nak nevezik, birodalma a többszöröse a bizáncinak, serege megszámlálhatatlan. Hatalmas serege és vitézsége miatt minden nép fél tőle . “
(Tardy Lajos közlése: Régi hírünk a világban. Magyar Nemzet 1976. I. 6. )
MAGYAR-ITÁLIAI-BIZÁNCI KÖZÖS HATÁR
A magyarokat “ugyanis nehezen megközelíthető erődítmények választották el tőlünk, amelyeket a köznép gyepűnek nevez”
(Liudprand: Antapodosis I. 5. )
A bizánci birodalom – “közeli szomszédjai észak felől a magyarok”
(Liudprand I. 11. )
(A magyar határ az Al-Dunánál húzódik és egybeesik a bizánci birodalom határával)
“És a felső Galliákon áthaladva és Itálián átmenve, az Alpok lejtőin át Ausztriába érkeznek, majd Magyarországon átvonulva átkelnek a Dunán és a bolgárok földjére érnek. “
Georges Akropolites (1217-1282)
Kedrenos világosan kimondja: “Az Isteren (Aldunán) túl magyarok élnek. “Az ezerszázhetven-nyolcvanas években Eustathios és Konstantinos Manasses is ősi határnak, a két ország (Magyarország és a bizánci birodalom) közti választóvonalnak nevezi a Dunát, pontosabban a Duna Isternek is nevezett alsó szakaszát, s bizonyos, hogy nem ok nélkül.
Az Al-Duna tehát már ekkor ősi magyar határnak számított. Nagyjelentőségű adalék ez! Nemcsak a pannon-magyar azonosságot tanúsítja, hanem azt is, hogy ez az ősi országhatár már a Keletrómai Birodalom megalakulása előtt is fennállt.
MOLDOVÁRÓL ÉS HAVASELVÉRŐL
“Sovén betolakodók nyomására nagy területekről kipusztult a magyar őslakosság.
Az elsoroltakon kívül vannak Moldvában számtalan helységek, melyek neve az oláh nyelvből éppenséggel nem, magyarból ellenben könnyűszerrel eredezhetők, miknek azonban itteni elszámítgatása végtelen tért foglalna. Ezeknek további nyomozását s a még egykor felmerülendő régiségekkeli összeillesztését a jövő kornak adom át. “
(Jerney Keleti utazása 222. )
Jelentős feladatot, nemzeti feladatot bízott szegény Jerney János a kővetkező nemzedékre, olyan feladatot, amelyet a nemzet öneszmélése érdekében feltétlenül el kellett volna végezni.
Ámde 1844-1845 óta, mióta Jerney e sorokat írta – semmi sem történt, a feladatot senki sem végezte el. Sem ezt, sem mást. A magyarság nem vette számba még elszenvedett iszonyatos szenvedéseit sem, azt, hogy óriási területekről kipusztult, kiveszett, sem azt, hogy ez a jószerinti példátlan arányú pusztulás hol és miként, miért következett be, miféle pusztító tényezők következtében.
A halálos álomba injekciózott magyarság még nem eszmélt fel: önnön sebeit sem érzi s nem képes azokat számbavenni.
De folytassuk idézetünket!
“Maga Jászvásár (Jasch, Jesch) még XVII-dik századi moldován oklevelekben Jászokvárosának »Taergul Jaszilor«, a kerület pedig Jászok kerületének »La czijutul Jaszilor« hívatott, mint némi 1674 és 1690-ediki oklevél tartalmazza. . . mely nevezet tisztán és világosan jász népre utal. Eltérve immár az efféle vizsgálódási szabályokról, még csak azt nyilvánítom, hogy számtalan helynevekkel gazdagíthattam volna e sorozatot az Etelköz szinte egy részét alkotta Havasalföldről, vagyis a tulajdonképpeni Oláhországról. Pezsegnek e tartományban is a magyar, besenyő, jász, kun, székely nevű hely- és folyónevek; Ungur, Ungerian, Bezen, Bicsina, Bozsany, Jászva, (Tó) , Komán vagy Kumán, Kumanest, Kamanka, Kunest, Szekuján, Szekul stb. kitétellel. Tömérdek ott is a magyar jelentésű s értelmű helységek. Sőt az aldunai déli részeken a mai Bulgáriában is ötlenek fel magyar hangzatú és értelmű helyek, miközül csak az egy Somlyó várnak hivatott Sumlu várost említem (De ott vannak Buda néveredetű helynevek, pl. Vidin stb. – G. K. E. ) Mind ezek eleven bizonyságául szolgálnak a XI. és XII. -dik században a keresztes hadvezetésről szóló történeti emlékek tanúsága szerint a Vakkánhegy (Haemus) vidékein tartózkodott turkopulok (magyarok) , cumaniták (kunok) és picenariusok (besenyők) azonegy törzsökfajhoz tartozó népszakadékaink magyar nyelvűségére. “
(Jerney János Keleti utazása 123. )
Bajorországgal határos volt Hunnia.
Einhard szerint (Nagy Károly élete 56. ) a bajorok szomszédosok voltak a hunokkal.
A hun és az avar birodalom nyugati határai.
Az avar birodalom magában foglalta jószerivel egész Ausztriát s a Morva folyó völgyét is. A hun birodalom nyugaton az Enns folyóig terjedt. Nagysága végtelen, harcosainak száma megszámlálhatatlan volt.
Attila birodalmának nagysága
Attila hun birodalma, Hunenlant v. Hiunenlant középkori krónikák szerint (Edda, Athlamál) tizenkét hatalmas királyságot ölelt magába s a tengertől a tengerig terjedt.
Attilavárban (Etzelburg) Réka (Kerka) királyné fogadta a pazar királyi palota vendégeit.
Attila bőkezűsége
“Volt egykor Magyarországon egy nagy hírű király, kit Attilának hívtak: soha párját nem fogjuk találni. Gazdagságában és bőkezűségében senki soha vele nem mérkőzhetik. Tizenkét koronás király szolgálta, tizenkét királyság hódolt neki, tizenkét herceg, harminc gróf, lovagok, apródok, fegyveres számtalan. Ez a király emberséges és igazságos volt, soha párját nem fogjuk találni! ” “Artus király is hatalmas volt, de nem olyan hatalmas, mint Attila. . . Mehetett hozzá, aki akart; mert egy kapu sem volt zárva. Hagyjátok nyitva a palotámat, mondá a nagy jó király; ameddig a világ terjed, ellenséget nem ismerek. Mire való nekem a kapu, hol egyetlen katona sem áll őrt? ” “Az Etzel udvara című költemény Attílát Artus királyhoz, a spanyolországi Biterolf című költemény Salamon királyhoz hasonlítja, ki, mint mondja oly jól tudta intézni életét és vágyait: de Salamonnak minden pompája mellett soha sem volt annyi lovagja, veti után a Biterolf, mint amennyit én egyszer a gazdag Attilánál láttam. ” “Midőn a király Ünnepélyt hirdettetett, az utak borítva voltak mindenféle néppel, mely Etzelburgba sietett. S bajnokok hölgyeikkel lovagoltak”
(Thierry: Attila-mondák 57. )
Őslakó magyarok az Ennstől Bizáncig
“Az avarság (magyarság) leginkább Vas megyét, Sopron és Zala határszéleit tartotta megszállva, legnagyobb zömük Stájerország, Karinthia, Krajna vidékein élt, bár egyes ágai ország szerte, így a Balkánra is lehúzódtak. “
(Darnay Kálmán: Néprajzi megfigyelések 79. )
“A magyarság a honfoglalást követően úgyszólván az egész Kárpát medencét kitöltötte, telepei, sírjai messze mai országhatárainkon túl megtalálhatók. “
(László Gyula: A honfoglalókról 57. )
“Árpád magyarjai. . . az avar-magyarok tömegeit találták itt. Újabban »késő avar« leletek kerültek elő a Balkán térségéből is. (Régóta ismert a legszebb ilyenfajta – arany – lelet Albániából. ) “
(u. a. 60. )
Helytálló és fontos László Gyula megállapítása, ámde ennél tovább kell mennünk következtetésünkben, bátrabban szemügyre venni az idevágó adatokat. Lehetetlen nem látnunk, hogy az ősmagyarság nemcsak a tágabb értelemben vett Kárpát-medencét telepítette be, de Európa egész hatalmas középsávját az Égei-tengeri szigetektől és az Adriától Skandináviáig, az Északi tengerig, nyugaton a Rajnáig, az Ennsig, keleten az Uralig, délen a Fekete-tengerig, óriási területeket, roppant síkságokat népesítve be.
Mérhetetlen arányú pusztulás ötlik a szemünkbe; a magyar népek tömeges pusztulása, s ha a szkíta magyarság valóban Európa ősnépe volt, úgy az európai ősnép pusztulása, létszámbeli és területi összezsugorodása minden képzeletet felülmúl.
Ez az összezsugorodás félelmetes méretűvé vált a legutóbbi évezredekben, és továbbfokozódott a török elleni végvári harcoknak nevezett önvédelmi háborúk során és az álorcás Habsburg-hóhér királyok orvuralkodása évszázadaiban, majd végzetesen felgyorsult és betetőződött a trianoni világárulást követő békeálcás néporgyilkolás véres-fekete évtizedeiben.
Napnál világosabban kell látnunk: a magyarságnak – de tán az egész Európának, az egész emberiségnek – legfontosabb feladata e rejtélyes és óriási pusztulás arányainak, tényeinek és okainak tisztázása: enélkül, azok tisztázása nélkül a magyarságot halálos ellenségei bekötött szemmel vezetik a pusztulás szakadékaiba; enélkül bizonyos, hogy a többezeréves tendencia folytatódik és a pusztulás folyamata beteljesedik.
MIÉRT VOLT ISTEN SZAVA A MAGYAR NÉP SZAVA
A magyarok ősi személyi szabadságáról és közszabadságáról
Soha sehol nem érte el az emberi közszabadság, az állampolgári személyi szabadság azt a fokot, mint a régi magyaroknál. A népfelségjog, a valóságos népuralom még soha sehol nem teljesedett ki úgy, mint a szabad magyarok társadalmában a kereszténység előtti korban.
Micsoda? Hogyan? – a magyarság külső és belső ellenségei e sorok olvastán felszisszennek, felhörkennek, és mint mindenkor, ha valaki a magyarokra kedvezőt állít, sovinizmust, elfajult nacionalizmust, hungaricentrizmust emlegetnek annál is inkább, mivel némely idegenérdekű parlamenti párt tagjai szerint “a demokráciának Magyarországon nincsenek hagyományai”, jóllehet a régi magyarok világában jószerivel korlátlanul érvényesült a személyi szabadság. Ókori szerzők is megemlékeznek erről, de itt csupán egyetlen tényt hozunk fel, ahogy azt Kézai Simon mester feljegyezte Krónikájában:
“Mielőtt tehát a magyarok megkeresztelkedtek, kereszténnyé váltak, a hírnökök a táborokban ezekkel a szavakkal hívták egybe a magyarok hadseregét:
»AZ ISTEN ÉS A MAGYAR NÉP SZAVA, hogy ezen s ezen a napon, ezen és ezen a helyen mindenki köteles pontosan fegyverben megjelenni, hogy meghallgassa a KÖZGYŰLÉS tanácskozását és határozatát.«
Aki pedig a fölhívásnak nem tett eleget, s nem tudta megokolni, hogy miért, azt a szkíta törvény értelmében fölkoncolták vagy törvényen kívül helyezték, vagy egyetemlegesen szolgaságra vetették. “
(Kézai 121. )
Ez a magyar előidőkből fennmaradt és ősidőkbe visszavilágító tényadat bepillantást enged a régi magyarság életfelfogásába, hiedelemvilágába és társadalmi rendszerébe: a közügyekben való részvétel nemcsak jog, de megszeghetetlen kötelesség volt minden egyes magyar számára, mert az ország dolgaiban az ország egyenlőjogú tagjaiból álló közösség döntött; a távolmaradás a közösség, a népképviselet megcsorbítása volt. A köznép volt az ország valóságos ura és ő döntött mindenben a had járatok megtartásában éppúgy mint az állam főtisztviselőinek dolgában; mint Kézai írja: Géza fejedelem idejéig
“közösen kormányozták magukat”.
(Kézai 125. )
“A MAGYAR NÉP SZAVA – ISTEN SZAVA! ” azt jelentette, hogy a magyar nép szava – isten lelkének, gondolatiságának megnyilatkozása.
De jelentette azt is, hogy a magyar nép az Isten képviselője és a mindenható Isten földi megtestesülése.
És jelentette azt is, hogy a magyar nép szava – az igazság szava, az isteni igazságosság szava, mert a magyar nép igazságos és így döntését csak az igazság érdekében, az igazság érvényesítése érdekében hozza.
És jelentette azt is, hogy a magyar nép szabadsága istentől való és senkinek nincs alárendelve és senki és semmi által nem korlátozható.
Rosszhiszemű személyek persze erre a maga nemében egyedülálló tényre, hogy egy nép a maga közössége előtt nyíltan azt vallja, hogy népe szava magának az Istennek szava – erre is rásütheti, hogy a korai nemzeti felfuvalkodottság megnyilatkozása, ámde kétszínű hazug nép ezt sosem vallotta és nem is vallhatta magáról.
Az Isten szavát azonban elfojtották, elnémították, a magyar nép szabadságának titkos, álarcos elrablói a magyar nép szabadságával együtt az Isten szavát is elnémították, vérbetiporták.
A MAGYAROK ISTENE LEGFŐBB JELLEMZŐI
a/ Védistenség volt, a magyarok védelmezője, segítője
b/ minden magyaré volt, egyformán kedvelve, védve és szeretve mindegyiket
c/ a magyarságot a haza – az őshaza, az ősszülőföld – mindenekfelett való szeretetére és szolgálatára ösztökélte
d/ a magyarságot háborúban és békében egyaránt oltalmazta és gyámolította, a magyar hadak élén járt, a késlekedőket és a vonakodókat megintette, figyelmeztető csapásival ösztökélte, a bátrakat védte és helytállásra, megfontolásra ösztönözte, győzelemre vezette
e/ éltető erőt öntött az egész magyarságba és életüket napfényessé, hivatásban gazdaggá, tartalmassá tette
Ilyen volt a magyarok Istene, miként az történelmi kútforrásainkból világosan kikövetkeztethető. Ékesen, bárki által ellenőrizhetően tükröződik ez még mai nyelvünkben, népköltészetünkben, néphagyományainkban és felkiáltás szerű szólásainkban is.
Ilyenek: Atyaisten! Áldott Isten! Jóságos Isten! Szerelmes Isten! Boldog Isten! Öreg Isten! stb.
Ezek és számos hasonló mondásunk mind, mind a Magyarok Istenére vonatkozik, senki másra.
Mi több: maga Isten szavunk is – akaratlanul, tudatlanul is – őt idézi, senki mást, a Magyarok Istenét; mert Isten szavunk ősrégi magyar szó, a kereszténységre kényszerítés előtti időből származik, őt hívtuk, neveztük Istennek, az ő neve szállott rá – mert egyszerűen nem volt más szavunk az isten fogalomra s más népek elnevezéseit népünk elfogadni nem tudta – a Biblia zsidó istenére, a keresztényesített Jehovára.
A RÉGI MAGYAROK ERKÖLCSÉRŐL
Vissza kell még térnünk arra a mérgezett sárként ránk kent rágalomra, hogy a régi magyarok a “minden jónak ellensége, az irigységgel és gonoszsággal teljes ördög” sugallatait követték és a “gonoszság minden mocskával” voltak borítva. Egyáltalában lehet-e gonosz az emberi nem egyik legősibb múltú népe, mely dicsően helytállt a történelem dühöngéseinek vérviharaiban? Egy olyan magaskultúrájú, napistenhitű nép, mint a magyar, az ókori szkíták maradványa, az ókori legendás, igazságszerető szkíták egyetlen egyeneságú utóda?
Tudnunk kell azt is, hogy az igazságosság kitüntető minősítésével az ókoriak nem dobálóztak, s hogy az ókori világ egyetlen népe, amelyet ezzel a jelzővel megtiszteltek, egyedül a szkítaság, továbbá azt, hogy ezek a tudósítások, híradások csaknem kivétel nélkül olyan kútforrásokból erednek, amelyek a szkítákkal szembeni ellentáborhoz tartoztak (elismerés érte az igazságszerető ókori írástudóknak). S vegyük figyelembe azt is, hogy a szkíta-magyar azonosságot csupán a hiperkritikus történelemhamisítás tagadja.
Tekintsünk át egy csokorra valót az igazságos szkítákról szóló ókori tudósításokból.
HOVA LETT AZ ÓKORI VILÁG
LEGIGAZSÁGOSABBNAK MONDOTT SZKÍTA NÉPE
Számos ókori szerző, köztük Strabón is derék, igazságos tejivó, kancafejő népnek nevezi a szkítákat.
“KANCAFEJŐ NÉPEK, AKIKNÉL NINCS IGAZABB ÉS JOBB”
Strabón vitába száll azokkal, akik a régi szerzők, köztük Homeros szkítákról vallott nézeteit támadják. Szerintük – mondja -
“a régiek tudatlanságból nem említik a szkítákat, se kegyetlenségüket az idegenekkel szemben, akiket feláldoznak, húsukat megeszik s koponyájukat ivóedényül használják; nem említik azt sem, hogy miattuk nevezték el a tengert Axenosnak (barátságtalannak) ; meséket költenek viszont holmi derék kancafejőkről, tejevőkről és nincstelenekről, a legigazságosabb emberekről, akik pedig nemis léteznek a világon. “
Strabón ügyes logikával kimutatja ez ókori hiperkritikusok érveinek megalapozat-lanságát:
“De hogyan nevezhették a tengert Axenosnak (barátságtalannak) – folytatja -, ha nem is ismerték partlakóinak vadságát, sem magukat az ottani népeket? Ezek pedig nem mások, mint szkyták. S vajon azok a népek, akik mysosokon, thrákokon és a getákon túl laktak, nem voltak-e tényleg kancafejők, tejevők és nincstelenek. . . ? Hiszen most is vannak ott ún. szekérlakók és nomád vándorok, akik nyájaikból élnek, tejet és túrót esznek, ezt leginkább lótejből készítik, s nem ismerik a vagyongyűjtést, sem az adás-vevést, legfeljebb a kezdetleges cserekereskedelmet. Hogyne tudott volna tehát a költő a szkytákról, mikor bizonyos kancafejőket és tejevőket nevez meg? Hogy az akkoriak a szkytákat kancafejőknek nevezték, bizonyság rá Hésiodos Erathostenéshez idézett következő szavaival:
»A szkytha nép lósajt evő s igazságos. «
Mi csodálatos van abban, ha Homéros éppen azért, mert nálunk a kereskedelmi ügyletek terén burjánzik legjobban az igazságtalankodás, a legigazságosabb embereknek mondotta azokat, akik legkevésbé foglalkoznak kereskedelemmel és pénzszerzéssel, ezzel szemben kardjuk és ivóedényük kivételével mindenük közös tulajdonban van, sőt közösek náluk az asszonyok és a gyermekek is a plátóni tanításnak megfelelően. S Ayskhylos is szemmel láthatóan egyetért a költővel, midőn a skythákról így nyilatkozik:
»A skytha nép lósajt evő és igazságos. «
S a helléneknél most is ez a felfogás uralkodik; őket tartjuk a legegyszerűbb és a legkevésbé fondorkodó embereknek, akik nálunk sokkal mérsékletesebbek és kevesebbel beérik. Persze a nálunk dívó életmód már majdnem minden nép között elterjedt s megrontotta az erkölcsöket, amennyiben bevitte közéjük a fényűzést, élvhajhászást, a csalárdságot s a kapzsiság ezerféle módját. Az ilyen erkölcsi romlásból sok minden behatolt a barbárok közé, megfertőzve a többiek mellett a nomád vándorokat is (. . . ) Azok a skythák minden esetre, akik előttünk s főleg a homérosi idők táján éltek, olyanok voltak s a hellének is olyanoknak tartották őket, amilyeneknek Homeros mondja (. . . ) A perzsa levelek is telve vannak azzal az egyszerűséggel, amelyről beszéltem, s ugyanígy az egyiptomiak, a babiloniak és az indusok emlékezetében élő elbeszélések is. S éppen azért álltak olyan jó hírben a helléneknél Anakharsis, Abaris s más hasonló férfiak, mivel A NYÁJASSÁG, AZ EGYSZERŰSÉG ÉS AZ IGAZSÁGOSSÁG MINTEGY NEMZETI JELLEMVONÁSKÉNT TESTESÜLT MEG BENNÜK”
“Ephoros, történelmének negyedik, »Európa« című könyvében, miután Európát egészen a skythákig bejárta, a végén megjegyzi, hogy a többi skythának és sauromatának az életmódja nem ugyanolyan; míg amazok az emberevésig menően vadak, emezek még az állat húsától is tartózkodnak. A többi író – úgymond – a vadságukra vonatkozó adatokat szokta előadni, mert tudják, hogy ami szörnyű és csodálatos, az tesz megrázó benyomást az olvasóra. Valójában éppen az ellenkező tényeket kellene inkább elmondani és példaként odaállítani. Ő maga ennek megfelelően azokról fog beszélni, akik a legigazságosabb életmódot folytatják. Nomád vándor skythák között vannak ugyanis olyanok, akik lótejjel táplálkoznak s igazságosság tekintetében mindenkit fölülmúlnak. A költők is megemlékeznek róluk. Homéros szerint Zeus letekintett
»A nincstelen, ámde derék tejevő meg
Kancafejő népekre, akiknél nincs igazabb s jobb.«
Hesiodos »A föld körülutazásá«-ban említi, hogy Phineust a harpyák hajtották a tejevők földjére, akik kocsikon lakozának.
Azután megokolja, hogy mivel egyszerű életmódot folytatnak s nem törődnek a vagyonszerzéssel, törvénytisztelően egymás közöttileg jól megvannak; minden birtokuk közös, még az asszonyok, gyerekek is; kívülállókkal meg nem igen harcolnak s nem is győzik le őket, hiszen semmijük sincs, amiért szolgaságba kellene jutniok. Idézi Khoirilost is, a Dareios-féle hajóhídon való átkelés kapcsán mondotta.
»Pásztornépek a skytharokon szákák (székelyek) , a hazájuk
Ázsia búzavidéke ugyan, de a jogra vigyázó
Pásztornépek maradékai. «”
Strabón
E hosszú idézet minden szava rendkívül fontos, legfontosabb számunkra azonban talán mégis a Khoirilostól idézett versszakasz.
Dareios a szkíták elleni hadjárata során a Duna alsó folyásán át építtetett hidat és kelt át a Duna (Istros) balpartjára; hadjárata tehát a székely területek felé, Székelyföld felé irányult.
Khoirilos meg is nevezi az itt élő szkíta (szkítarokon) népet: a szákák azok: csak az nem látja meg ebben a székely népnév ókori névalakját, aki nem akarja.
Fontos bizonyíték ez a székelyek szkíta származása mellett. Homéros igazságszerető szkítái
“Ázsiát lakják a szkíta abiok; független nép szegénysége és igazságossága folytán”
“Pár nap múlva követek érkeznek Alexandreshez az abiok nevű szkítáktól kiket már Homéros is a legigazságosabb embereknek nevez, és megdicsér költeményében; lakoznak pedig Ázsiában öntörvényűleg, főként igénytelenségük és igazságosságuk folytán, és az európai szkítákról, kik a legnagyobb népként lakják Európát. “
[Arrianos (i. e. 1. sz. ) 53. töredék]
“A szkítákkal nem csak lehetetlen, hogy Európa népei megmérkőzzenek, hanem még Ázsiában sincs nép, amely egymagában képes volna a szkítáknak ellentállni, ha (azok) mindnyájan egyetértenek. Egyébként a többi területén sem hasonlíthatók, megfontolásban és bölcsességben másokhoz (annyival felülmúlják őket) “
[Thukydides (i. e. V. sz. ) II. 97. ]
“A galactophágok (tejevők) . . . a legigazságosabbak. . . Ezeket Homéros is említi, mondván: “A közelharcot vívó myesek és a dicső kancafejők, takarékosan táplálkozó tejevők a legigazságosabb emberek. “
[Nicolaus Omascenus (i. e. I. sz. ) ]
“Mondják, hogy ezeknél még senkiről sem lehet ott hallani, hogy irigykedett, gyűlölködött vagy félt volna sorsuk összetartozása és igazságosságuk folytán. “
(Illiasz 13. 5—6. )
“A nomád szkítákat, noha nincsenek házaik és nem vetnek, nem is ültetnek, semmi sem akadályozza meg abban, hogy igazságosan és törvényeik alapján ne éljenek. “
Dio Chrisostumus (i. u. I. sz. )
“Nem járnak a más embere után. Meg elégednek az övékkel. Nem kereskednek arany és ezüst után, mint az egyéb emberek. Igen mértékletes népek és józanok és természet szerént jámborságokra üzék. És ezért dicséri őket oly igen Homerus poéta. “
(Heltai Gáspár: Krónika 8. )
“A szkíták nemzete harcedzett, megfékezhetetlen, ismeretlen előtte a fukarság és a nagyravágyás, a legyőzöttekhez irgalmas . . . Az igazságosságot náluk nem a törvények biztosítják, vérükbe van az oltva. A legnagyobb gaztett náluk a lopás. Az ezüstöt és aranyat – erkölcsük folytán – nem hajszolják. Különben is nagyon mértéktartók és természetükhöz tartozik a becsületesség. “
Bonfini
Az aranykor emberei, az aranykor világának maradékai, mai képviselői a szkítáknak, az igazságos szkíták.
“Az igazságos szkíták az aranykor egyedüli mai maradékai. “
Az aranykori eredet bizonyság a szkíták ősi voltára, arra, hogy ők a világ legrégibb népei.
Nem valótlan az a feltételezés, amely a szkíták eredetét Atlantiszra, a világ előtti világra viszi vissza, arra a világra, amely 11500 évvel időszámításunk előtt bekövetkezett kataklizma előttre helyezi az emberi folytonosságot és emlékezést.
“A tiszta értelmű emberek, a daimonok, ma is Atlantisz embereinek s az igazságos szkítáknak kései maradékai. “
Platón
A daimonná válás ógörög hiedelme összefügg az “ÉNEKES HALOTT” magyar illetve székelyföldi hagyományával.
“A Tibarének szkíta népe mondatik legigazságosabbnak (valamennyi nép között) : ők sosem bocsátkoznak senkivel csatába, ha előbb nem közölték a csata (pontos) helyét, napját, óráját. “
[Nymphodores 14-ik töredéke (i. e. 300–274) )
“Bajazid szultán a magyarokat a franciákkal együtt a földkerekség népei közül a legderekabb nemzetnek nevezi. “
Laonikus Chalkondares
“a szkíta, jóllehet a szkíták nagyon számosak, nem képes kiterjeszteni más népre az uralmát, hanem megelégszik, ha saját népének ura maradhat. “
Xenophon
“Nincs náluk a lopásnál súlyosabb vétek, ugyanis ha szabadna náluk lopni, mi maradna meg a vadonba nekik, akik csordáikat, nyájaikat és élelmiszereiket is fedél biztosítéka nélkül tartják. Az arany és ezüst után nem vágyódnak úgy, mint a többi halandók; vadászattal és halászattal foglalkoznak, tejjel és mézzel táplálkoznak. A gyapjúnak és ruhának használata ismeretlen náluk, és bár állandóan gyötri őket a hideg, csupán menyét- és vadbőrökbe öltöznek. “
Regino Évkönyve
Magyar szerzők
“A rómaiak viselt dolgaikról beszámoló történészek a következőképpen szólnak róluk: a szkíták hajdanta fölöttébb bölcsek és szelídek voltak s jószerivel semmiféle bűn nem fordult elő köztük. Mivelhogy nem voltak mesterségesen épült házaik, csupán nemezből készített sátraik. Húst, halat, tejet, mézet fogyasztottak és bőséggel tartottak fűszeres borokat. Nyusztprémbe és más vadállatok bőrébe öltöztek. Arany, ezüst, gyöngy annyi volt az nekik, akár a kavics, minthogy saját földjük folyamaiban találhaták mindezt. Nem kívánták a másét, mivelhogy mindnyájan gazdagok voltak, számtalan állatnak és elegendő élelemnek a birtokosai. Nem paráználkodtak, hanem mindenkinek csupán egy hitestársa volt. “
Anonymus
“Keményen viseltek minden fáradalmat, meg testileg is megtermettek, a harcban pedig vitézek voltak. Semmijük sem lehetett a világon, amit kockára ne tettek volna, ha sérelem esett rajtuk. S mikor megszerezték a győzelmet, egyáltalán nem törték a zsákmányért magukat, miként leszármazottaik közül a mostaniak, hanem csupán dicsőséget kerestek ezen az úton. “
Anonymus
“És jóllehet pogányok voltak, mégis azt hitték, mit akkor egymás között esküjükre tettek, megtartották mindhalálig. “
Anonymus
“A magyarok hadviselésének módját minden más népektől elválasztja és megkülönbözteti a magyar hadviselés célja. A magyarok ui. sohasem támadnak meg egy idegen népet azért, hogy leigázzák és országát a maguk birodalmához csatolják. Az ő céljuk hadviseléssel kizárólag zsákmányszerzés, védekezés vagy honalapítás. Magyar ember képtelen az állatkínzásra is, annál kevésbé volna kedve embertársait rabigában tartani, felettük zsarnokoskodni és őket gyötörni, mikor zsákmányért kalandozott valamerre, a fegyvertelen lakosságot sehol sem bántotta; ezt elismeri Sámuel könyvének már idézett részén kivül Schöfl és Al Magis is, mely utóbbi csodálkozik azon, hogy a magyarok nem ölik le foglyaikat, hanem a sebesülteket meggyógyítják és ápolják is. . .
A magyarok fő elve mind támadó, mind védekező háborúban az élet lehető kímélése. “
(Pálfy Károly. A magyar nemzet ősvallása 64. )
Foglaljuk össze ezekután a régi magyarság (szkítaság) lényegi jellemzőit:
1. Vitézek, harcközpontúság, bajtársi összetartás
2. Hivatástudat és hivatásért élés: a legfőbb életcél és erény a hazaszeretet és a haza szolgálata
3. Közszabadság, népfelségjogon alapuló fejlett népuralom
4. Társadalmi igazságosság és egyenlőség
5. Korlátlan vélemény-, gondolat-és szólásszabadság
6. Közügyekben való kötelező részvétel
7. A napisten-hit ősi magasztos elveinek vallása
8. Szexuális tisztaság, egynejűség
9. Vallási-felekezeti türelem és szabadság
10. Társadalmi össznemzeti egység és összetartás.
Mindez megcáfolhatatlan tény, igazság. A rágalom fekete sara hulljon vissza azokra, akik szeplőtelen, tiszta arcba vetették.
Zárjuk le ezt a szakaszt Névtelen jegyzőnk érveivel: hogy valóban ilyenek voltak – nemeslelkűek, jóhiszeműek, igazságosak, azt “HITEM SZERINT MA IS MEGISMERHETITEK IVADÉKAIRÓL. “
ISTENRABLÓK AZ ÓKORTÓL NAPJAINKIG
“Őseink (mondja az istenrablókról a szkíta
Toxaris) amit Orestes és Phylades együtt és
egymásért elszenvedett, ércoszlopra vésve
felállították az Oresztész templomban, és
törvényt hoztak, mely szerint ez az oszlop
legyen gyermekeik legelső tanítója és nevelője,
s hogy a belevésett szöveget őrizzék meg emlékül. “
(Lukianosz: Toxaris vagy a barátság I. 861. )
“Hogy a hunusok kőoszlopokat emeltek megholt vezéreik emlékére, azt Thuroczy is írja, talán idővel ilyen felírásos kövekre a székely földön akadhatna is, a Lapides kifejezés Szt. László törvényeiben is oda utal, hogy a népgyűlés helyeken, hol áldoztak és törvényt tettek, kőemlékeknek kellett lenni, melynek tiszteletét a jövőre megtiltották. “
(Kállay Ferenc: A pogány magyarok vallása. Pest 1861. , 93. )
“Zágon, Hadúrnak Fő-Papja, beszélni így kezd:
»Hadúrnak védett ősnépei, Istenimádók!
Hős eleink mikor Meotisz partjain által
Jöttek, áldozatot tettek menybéli jutalmul
Hadakat vezető Istennek, s célokat érték,
Mert Isten védé: nagy dolgot kezdve mi is most
Áldozatot rakván, Hadúrt tisztelve, könyörögjünk. «”
(Aranyos-Rákosi Székely Sándor: A székelyek Erdélyben)
A HAMISÍTÓK ELLEN
Nem kell a köd, nem kell a bűn, nem kell a hazudozás, nem kell a csúszó-mászó szemforgatás, szembe kell néznünk a sorssal, a valósággal, az igazsággal, hajdanta Isten elé is felemelt fővel álltunk, nem kívánta, hogy pondróként csúszkáljunk előtte a porban, nem rabjainak, alávetetteinek tekintett bennünket, kívánta: emberi mivoltunk tudatában álljunk elébe, kívánta: szembe nézzünk vele, hisz még most is tartja a magyar mondás: “Ki szemembe nem néz, nem az én emberem! “, mert népünkben erős hite élt, hogy az alázkodó szemforgatás és a köntörfalazó beszéd, lesütött szem a hamisság, a fondorkodás jele; a nyílt tekintet a lelket tárja fel, a lélek nyíltságát jelzi.
Atyánk nem verte belénk a szolgaságot, a megvetett birkahűséget, szolgaalázatosságot, nem pöffeteg újgazda, hogy kedvét találja a hajbókolásban, alázatoskodásban s a tőle való rettegésben, neki való kiszolgáltatottságban; ki a maga képére teremtette az embert, mindenkor arra intett, legyünk sudarak, tiszták, egyenesek, nézzünk a szemébe. Atyánk volt ő, nem büntető, rajtunk tipró urunk, büntetésben kéjelgő tyrranusunk, de mennybéli Atya-isten, igaz Isten, Jóisten, szerető nemes Atyánk, nem szabadságunk, emberi méltóságunk kerékbetörője, emberfölötti erejének fenyegetően fölénk emelt pallosával, de szerető, s még gyöngeségeinket, botlásainkat is megértő Atyánk.
Nem kell a köd, nem kell a bűn, nem kell a dögség, a förtelmes lapítás, ebhízelgés: ember csak úgy lehetünk, ha szembenézünk magunkkal s Istenünkkel.
A NEMZETI VALLÁS JELENTŐSÉGE
Sajnos a nemzeti vallás kérdései világviszonylatban mindmáig tisztázatlanok, a hatalomra jutott s a lelkek fölötti egyeduralomra törekvő egyházaknak ugyanis nem érdeke ezeknek a kérdéseknek a tisztázása, a kormányok pedig, akik alávetik magukat a klerikális szellemi nyomásnak, legjobb esetben is közönyt tanúsítanak eziránt, részint mert fogalmuk sincs a kérdés óriási jelentőségéről, de főként mert az egyházi érdekek mintegy meghu-nyászkodásra késztetik őket.
Nemzeti vallás, akárcsak nemzeti Isten, nem minden népnek adatott meg, mivel az igazi ősi vallások nem mesterséges képződmények, csinálmányok, hanem a történelem által természeti úton létrehozott hiedelemrendszerek, mik a legrégibb népeknél jöhettek csupán létre az évezredek folyamán.
Elfogultság és túlzás nélkül állíthatjuk: a magyarok ősvallása ezekhez tartozik, valójában az emberiség ősvallásához, amely még a vízözön előtti időkben a sötét és dermesztő jégkorszakok során jött létre s az emberiség egyetemes nap és fény utáni sóvárgásának kifejeződése volt; akkor ezekben a kegyetlen zordságú időkben hatalmasodott el az emberi lelkeken a fény, a világosság, a derű és enyheség iránti, a mezőt, füvet zöldítő arany nap utáni egyetemes szent sóvárgás, ennek nyomán alakult ki a Nap istenítése, imádása: mindmáig az emberiség legtisztább, legmagasztosabb vallása, minden vallásos hit gyökere, ősforrása: a Napisten hit, a szent Égi Tűz tisztelete, vallásos imádása.
A régi magyar hit ősiségét az is jelzi, hogy már a vízözön körüli időkben kozmikus jelleget öltött az Orion csillagképbe helyezett Nimróddal, a vadászat ősatyjával, a magyarokat vezérlő, az égitestektől fénylő kozmoszt és a természetfölötti erőket jelképező Csodaszarvassal, az Emese ősanyát megtermékenyítő Turullal és számos más vonatkozásban. Különös sajátossága ez ókori hitregei elemeknek, hogy bennük nem a Föld a világmindenség központja, hanem a Nap, mi több, maga a Nap is a Galaxis egy alárendelt bolygójaként tűnik elénk.
Nem férhet kétség hozzá: az őseredeti nemzeti vallás kulturális, nemzeti, eszmei jelentősége óriási: ez az alapja, talaja, összetartó anyaga, tartópillére a nemzeti hagyományoknak s egyben legbensőbb magva a nemzet önmagáról való tudatának, összetartozásának és önbecsülésének, s ha ez megdől, múlhatatlanul összeroskad a nemzet szellemi léte és a nemzeti hagyományok egész rendszere.
ARANY JÁNOS
ÉS X – XI. SZÁZADI NEMZETI TRAGÉDIÁNK
A magyar nagyhatalmat porbahúzó nemzetközi bűnszervezetek által végrehajtott, “kereszténységre áttérítésnek” átmaszlagolt titkos események és az egykorú római katolikus/judeokrisztián germán papok tevékenységét Arany János is megítélte JÁNOS PAP ORSZÁGA c. versében.
. . . a német minthogy őrá
Járta rúd legjobban,
Megfélemlék, megbúsula,
Cselt szövött titokban;
Nem bírván az oroszlánnal,
Annak vermet ása,
Takarónak a veremre,
Mint egyéb gazságra, jó lesz
Krisztus szent vallása. Első ága volt a hitnek
(elmondom a nagyját) :
Hogy minden termék tizedét
A papoknak adják
Bort és búzát és baromfit
Földeket is mellé,
S faluszámra jobbágy népet
Aki a kövér pusztákat
Ingyen megmívelné. Másik ága volt a hitnek
Hogy ne kapj a kincsen,
Menyországban a gazdagnak
Semmi helye sincsen.
Ne rabold el a némettől,
Ami neki termett,
Sőt, ha ingedet lehúzza,
Azt se bánd, mert Isten úgy ad
Lelkednek kegyelmet. Harmadik volt: országodat
Pap kezére bízzad,
Ő ráér tanácsot adni,
Míg más ember izzad.
Ő mindent végez helyetted,
Kell-e több jó annál
Bízd rá ami gondba jőne;
Csak a pásztor legyen ébren,
Hadd alugyék a nyáj. Negyedik hitágazatja:
Házasodjál össze,
Gyenge a magyar, ha minden
Nemzet nincsen közte;
Hozz lakót, minél több félét,
Ültesd a nyakadra,
S béketűréssel fogadjad,
Ha tulajdon eszterhéjad
Alól kizaklatna. Ötödik… mit tudom én mi?
Az is ilyesféle
Rágalom s káromkodás a
Megváltó nevére,
Melyeken a jó magyarság
Gyönyörűen épült:
Idegen kalandoroktól
Ki hagyá magát pusztítni
Csaknem mindenéből. Legott a királyi székre
Német ember hágott,
Aki fogta, másnak adta
Titkon az országot.
S a miatt, hogy másnak adta
S a magyart megrontá,
Iszonyú belháborúban
Magyar a magyarnak vérét
Esztendőkig ontó.
****************
EMLÉKEZETFOSZTÁS
“AKIT AZ ISTEN NAGYON MEG AKAR VERNI,
ANNAK ESZÉT VESZI EL”
a magáról való tudását veszi el
őshagyományait veszi el
ősi hitvilágát veszi el
őstudományát veszi el
történelmi emlékezetét veszi el
múltját kiforgatva gyökereit
metszi el
EMBEREVŐ ISTEN
NEMZETTIPRÓ ISTEN
Emlékezetfosztás
elékezetherélés
aki emléktelenné válik
már nem is él, élő halott
félhalott, húskoporsó
*
EMLÉKEZET VILÁG
BEZÚZOTT TÜKÖRE
VILÁGTALANOK SZEME TE
, , ,
HALOTTAK ARANYMENETE
EMBERISÉG
EMLÉKEZETE
GYÉMÁNTOS
LÉTÖRVÉNYFORGÓKON ÁT
RIADOZÓ
KRISTÁLYPALOTÁID
SORÁT
SEMMIVÉ MARTA
A FEKETE TENYÉSZET
AZ ENYÉSZET
TENYÉSZETE
PEDIG TENÉLKÜLED
EMLÉKEZET
TÖRTÉNELMI EMLÉKEZET
ÖNMAGÁT VAKÍTJA MEG
A VILÁG.
*
Istenrablók jártak itt s elrabolták az istent, istenünket. De el lehet-e rabolni a megfoghatatlan Istent? Az Istent, aki nincs és nem is volt soha?
Kincstári historikusaink szerint ugyanis a magyaroknak nem volt istene, istennélküliek, istentelenek voltak, istentelenségben fogantak, születtek, éltek és haltak. Ámde mások, hiteles kútforrások s lánglelkű magyarok, a magyarok istenéről szólnak. Középkori krónikáink szerint isten vezérelte Álmos és Árpád hadait; nagy költőink a magyarok istenéhez kiáltanak. S bújában-bajában, örömében népünk is sűrűn emlegeti a magyarok istenét. (ÉL MÉG A MAGYAROK ISTENE. )
Mi hát az igazság? Lehet-e, hogy hagyományaink hivatott őrzői, krónikásaink félrebeszélnek? Lehet-e, hogy nagy nemzeti géniuszaink hagymázas ábrándozások rabjai? Kölcsey, Berzsenyi, Vörösmarty, Arany, Széchenyi és sok-sok más nemzeti igehirdetőnk szól kincses szavakat a magyarok istenéről, tanúsítva, hogy élő az napjainkban is.
útjánA MAGYAROK ISTENÉNEK ELRABLÁSA AVAGY A MAGYAR FAJ NAGY ELÁRULTATÁSA 2.
